|
Az e-F@ktor Pénzügyi Szolgáltató Zártkörűen Működő
Részvénytársaságot 2000-ben lelkes magánbefektetők alapították, akik
pénzügyi és gazdasági szakemberekként már többször szembekerültek
azzal a problémával, hogy a bankok által kínált pénzügyi megoldások
palettája nem minden - a hazai piacon jó eséllyel működtethető -
kis- és középvállalkozás számára képes az ideális finanszírozási
megoldást kínálni. Úgy gondoltuk, hogy a hazai pénzpiacon még
kevéssé ismert és elterjedt szolgáltatás a faktoring, melynek
széleskörű alkalmazása lehetne az egyik megfelelő eszköz ennek a
problémának a feloldására. Komoly pénzbeni és szellemi tőkét
fektettünk be a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete alatt működő
vállalkozásunk megalapozásába és a szolgáltatás további
fejlesztésével szembeni elkötelezettségünk fontos bizonyítéka, hogy
egyik szellemi atyjává váltunk a GKM által közel két évig
folyamatosan működtetett (azóta sajnos felfüggesztett),
kamattámogatást nyújtó Lánchíd Faktoring Programnak. A társaság
még ma is viszonylag kis létszámmal, ám igen magas szakmai
színvonalon, személyre/üzletre szabottan végzi a faktorálási
tevékenységet. Bár főprofilunknak a faktorálást tekintjük, a
közeljövőben tervezzük a pénzügyi szolgáltatási tevékenység
kibővítését. Munkánk eredményességét mutatja, hogy a 2009. évben a
faktorált éves forgalmunk elérte a 9 milliárd forintot, a társaság
saját tőkéje pedig meghaladja a 200 millió forintot.
Gazdálkodásunkhoz bankok, valamint takarékszövetkezetek biztosítanak
megfelelő forrást.
Üzletpolitikánkban a partnerekkel való személyes kapcsolaton
alapuló, egyénre/üzletre szabott, gyors és szakszerű ügyintézést
tartjuk szem előtt. Ennek köszönhetően számos ügyfelünkkel már több
évre visszatekintő, folyamatos üzleti kapcsolatot ápolunk. Nem
véletlen, hiszen a faktorálási szolgáltatás igénybevétele, illetve a
szerződéskötést megelőző ügyfél és adósminősítési munka során a
faktor és ügyfelei között kialakult bizalmi viszony, és az ehhez
társuló pénzügyi tanácsadás segítségével partnereink napi
likviditási gondjai csökkennek, pénzeszközeiket gazdálkodásukba
visszaforgatva jobban ki tudják használni növekedési lehetőségeiket,
és a velünk való együttműködés eredményeként gazdálkodásuk
körülményei jelentősen javulnak.
Ha Ön még sohasem faktorált, vagy még nem a mi ügyfelünk,
javasoljuk, hogy lépjen beljebb virtuális ügyfélterünkbe, helyezze
magát kényelembe, és megismertetjük a faktorálás előnyeivel,
ügymenetével, a szolgáltatásban rejlő lehetőségekkel. Olvashat az
e-F@ktor Zrt. cégprofiljáról, valamint megismerheti
üzletszabályzatunkat, illetve a faktoráláshoz kapcsolódó egyéb
dokumentumokat, szerződéseket. Ha mindez megnyerte tetszését, vagy
felkeltette érdeklődését, keressen bennünket!
Elérhetőségünk:
Székhely: 1012 Budapest, Kosciuszko Tádé utca 14. II/2.
Telefon: (061)501-4706
Fax: (061)501-4707
e-mail: info@e-faktor.hu, info.e-f@ktor.hu
PSZÁF engedély száma: I-587/2000
Cégjegyzékszám: 01-10-044345
Adószám: 12470321-2-41 |