|
Az e-F@ktor Zrt. ügyfelei jellemzően olyan kis- és
középvállalatok, melyek gazdálkodása,
pénzügyi helyzete alapvetően jó, ám
gyakran nem bankhitel-képesek, illetve a hazai üzleti
életben jellemző 30-90 napos halasztott fizetést
nem, vagy nem teljes mértékben tudják saját
forgóeszközeikkel finanszírozni.
Bizonyára Ön is találkozott már vállalkozása
folytatása során a fenti problémákkal.
Erre jelent kézenfekvő megoldást az e-F@ktor
Rt. faktorszolgáltatása!
Társaságunknak több éves tapasztalata
van az építőipari, szállítmányozó
cégek, multinacionális kereskedelmi láncolatok
beszállítói, élelmiszeripari termelők
és kereskedők, illetve a szolgáltató
szférában működő vállalkozások
számláinak megelőlegezésében.
Ugyanakkor - ahogy az a megvalósult üzleteinkből is
látható - nyitottak vagyunk az állammal, illetve
költségvetési szervekkel szembeni követelések,
ÁFA visszaigénylések, illetve az önkormányzati
beszállítók, EU támogatást elnyert
pályázók követeléseinek faktorálására
is. Alapelvünk az, hogy minden faktorálható,
aminek jó piaca van.
Az e-F@ktor Zrt. olyan, a hazai faktorcégek között
ritkán igénybe vehető szolgáltatást
is kínál, mint cége export tevékenységének
megfinanszírozása. Mind az export, mind a belföldi
faktorálás esetén igénybeveheti továbbá
az e-F@ktor Zrt. biztosítási szolgáltatását.
Társaságunk egy hazai biztosító társasággal
kötött biztosítási szerződés alapján
az Ön vevőjére is alapíthat biztosítási
limitet, az általánosnál kedvezőbb kondíciókkal,
ráadásul a biztosítással összefüggő
teljes adminisztrációt is átvállaljuk
Öntől.
Igyekszünk ügyfeleink mindenkori tényleges pénzügyi
szükségletéhez igazodni, ezért is alakult
ki az a gyakorlatunk, mely szerint ügyfelünk - az e-F@ktor
Rt.-vel kötött keretszerződés alapján
- szabadon döntheti el, mely számláját
finanszíroztatja meg a faktorral. Így szabadon tervezheti
vállalkozása pénzügyeit, egy biztos finanszírozó
háttérrel. Természetesen ügyfeleink érdeke
is a rendszeres, folyamatos faktorálás, hiszen így
válik tervezhetővé és optimálissá
a cég likviditása.
Üzletpolitikánk a 30 és 90 nap közötti
halasztott fizetésű számlák finanszírozását
tartja megvalósíthatónak, de egyedi esetekben
végzünk 120-150 napos faktorügyleteket is.
|